2011. december 11., vasárnap

Kukoricás palacsinta túróval és fetával

Igencsak sűrűre sikeredett ez a hét, ráadásul a hétvégét sem itthon töltöttük, így a konyhára sem jutott túl sok időm, de azért persze nem szerettem volna kihagyni a mai bejegyzést sem. Így egy kompromisszum palacsinta mellett döntöttem, amit eddig még nem készítettem, gyors és nem mellesleg nagyon finom is. Ha van kedvetek próbáljátok ki. :)


A palacsintát nagyon szeretjük, igaz, eddig még csak édesen készítettem, de most találtam egy sós változatot, amit mindenképpen szerettem volna kipróbálni...és a végeredmény, isteni. :)

Hozzávalók(7-10 darabhoz)

  • 3,5 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 8 dkg fetasajt
  • 12,5 dkg túró
  • 2 dl tej
  • 20 dkg liszt
  • 1/4 tk sütőpor
  • 15 dkg kukorica
  • só, bors
  • szerecsendió

A vajat megolvasztjuk, majd egy tálban kikeverjük a tojásokkal. Belemorzsoljuk a fetát, hozzáadjuk a túrót és a tejet, majd összekeverjük. Beleszórjuk a lisztet, sütőport és fűszerezzük csipet sóval, borssal és szerecsendióval, majd óvatosan beleforgatjuk a kukoricaszemeket.
A palacsintasütőt előmelegítjük, majd középre teszünk két evőkanálnyit a masszából és oldalanként 3-3 perc alatt készre sütjük. Ha nagyobbakat szeretnénk merjünk nyugodtan több kanállal. A recept ugyan nem írja, de én egy kevés vajjal megkentem a sütőt, hogy még csak véletlenül se tapadjon le a palacsinta.
Tulajdonképpen készen is vagyunk, csak a falatozás maradt hátra, egy kis tejföllel és fetakockákkal kínáljuk. :)
Annak ellenére, hogy nem látszik túl laktatónak, kettőnél többet konkrétan nem tudtunk megenni. :)) És már most azon gondolkozom, mivel lehetne még feldobni...az újhagymáig jutottam, a zöldje még jól is mutatna a sárga alapban. Valakinek más ötlete? :)

Jó étvágyat hozzá!

1 megjegyzés: