2011. március 8., kedd

Zsemlekeretes tojás

Szeretem a praktikus dolgokat, ez a kis "szendvics" pedig nagyon is az. :) Teljesen véletlenül akadtam erre a receptre a No Salty oldalán, de rögtön megfogott.
Nem maga a recept, hanem az ötlet a zseniális benne. Régen az iskolában gyakran adtak tízóraira keményre sütött tojásrántottát egy kettévágott zsemlében, persze hidegen. Tulajdonképpen ez a megoldás, annak a továbbfejlesztett változata. Hogy eredetileg kinek köszönhetjük e remek ötletet, azt nem tudom, de mindenképpen megveregetném a vállát. :)


Hozzávalók

zsemle (lehet másnapos, szikkadt is), tojás, kevés margarin, és pluszban ízlés szerint bármi (mi apróra vágott hagymát és reszelt sajtot tettünk bele)
A zsemlét megskalpoljuk, majd egy késsel, vagy pogácsaszaggatóval egy lyukat vágunk a közepébe. A tojást leütjük, sózzuk, és felverjük. A margarint egy serpenyőben felhevítjük, majd megpirítjuk benne a zsemle mindkét oldalát.

Majd szépen beleöntjük a tojást (ez esetben hagyma és sajt is volt benne) a lyukba és megvárjuk, amíg megsül. Amikor már kezd sülni, akkor megfordítjuk, és kicsit sütjük a másik oldalán is. Majd kiszedjük, és melegen tálaljuk.
Tálaláskor egy csipetnyi sajttal még megszórtuk. :)
Nagyon finomra sikerült, bár az első adagnál nem sült meg jól a belső rész, ezért félbevágva visszatettük a serpenyőbe egy kicsit, utána viszont már tökéletes lett.
Aki jobban szereti a tükörtojást, azzal is elkészítheti, ebben az esetben persze nem verjük fel a tojást, hanem csak úgy egészben beleöntjük a lyukba. :)

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése