2011. február 3., csütörtök

Tojásrántotta deluxe

A tojást egészen gimis koromig nem ettem meg. Nem tudom, hogy volt-e valami oka, anyukám szerint már kisgyerekként is mindig kiköptem, aztán nem próbálkoztak tovább. Ők sokszor ettek rántottát, de valahogy nem éreztem késztetést, hogy megkóstoljam. Aztán az egyik alkalommal, mikor ezt vacsoráztak, csak úgy kiszaladt a számon, hogy kérek én is belőle. Persze rám csodálkoztak, hogy mi történt...én sem tudom, de azóta imádom a tojásrántottát. :)

Nyilván mindenkinek megvan a saját kis bevált módszere, hogyan és milyen hozzávalókkal készíti el. Az én verzióm, hogy is mondjam...nem éppen kalóriaszegény, szóval most a dietetikusok és kalóriaszámlálók forduljanak el.
Főleg téli estéken, különösen vasárnap szoktuk elkészíteni, amikor az ember egy kis melegségre, és tápláló vacsira vágyik, ami feltölti energiával a másnap kezdődő szürke és unalmas munkahétre. Persze ez sem szentírás, ahogyan én csinálom, de nekünk ez a változat jött be a legjobban.

Hozzávalók(2 személyre)

8 szép nagy tojás, 1 nagy fej vöröshagyma, csíkokra vágott bacon, fél zöldpaprika apróra vágva, 10 dkg reszelt sajt, kevés tej, só
Először is a bacont szépen megpirítjuk egy kevéske olajon.
Hozzátesszük a hagymát és üvegesre pároljuk, majd amikor már majdnem jó, hozzáadjuk a paprikát is.
Csak 1-2 percig pároljuk a paprikát, majd hozzáöntjük a tojást, és rászórjuk a sajtot.
A kívánt keménységűre sütjük. Én olyan lazán szeretem, nem sütjük keményre. Friss kenyérrel tálaljuk.
Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése