2011. február 5., szombat

Sajtkrémleves

A sajt az egyik legjobb dolog a világon...nagyon szeretem. Csak úgy hidegen nassolni néhány szeletkét délután, hideg szendvics feltéteként, mindenféle mártásokhoz, salátákban, és persze a melegszendvicsek tetején, amit különösen nagy adaggal pakolok meg.

Sok fajtája van, bár az én éretlen trappistának nevezett valamin felnőtt ízlelőbimbóim eléggé leszűkítik a kört, de csak gyönyörködni is szeretek bennünk a csemegepult üvegén át. A sima trappistán kívül még a mozzarella a másik nagy kedvenc, ezt csak úgy kis sóval magában is be tudom falni. :)
Ezt a receptet már régóta szeretném kipróbálni, hiszen levesként még sosem készítettem el a sajtot, de gyanítom ezután sűrűn kerül rá sor.


Hozzávalók(kb. 2-3 főre)

15 dkg reszelt sajt (ízlés szerint lehet variálni, a füstölt biztosan jó benne), 1 tömlős sajt, kb. 2 dl tejföl, 2-3 evőkanál liszt, 1 húsleves kocka, 1 liter tej vagy víz (én tejjel készítettem), só, bors, szerecsendió
Először is a tejet egy lábosban feltesszük a tűzre, és beledobjuk a húsleves kockát. Amikor felolvadt, hozzátesszük a reszelt sajtot és a tömlős sajtot is. Sóval, borssal ízesítjük, és felforraljuk.
Majd a tejföllel és liszttel behabarjuk, és még néhány percig főzzük. Majd levesszük a tűzről, és egy kevés szerecsendiót szórunk bele. (nagyon óvatosan, mert elég intenzív az íze, inkább többször kóstoljuk, és pótoljuk). Ha szükséges még sót is tegyünk bele. (ez persze nagyban függ a sajtoktól is)
Kis sajttal megszórt pirítóssal tálaljuk.
Nagyon kiadós leves, így önmagában is tökéletes ebéd, vagy vacsora.

Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése