2011. február 14., hétfő

Perec

A perec...hát az nagy kedvenc. Május elsejéken, egyéb városi rendezvényeken, falunapokon, karácsonyi vásárokban kötelezően veszek egy perecet. Nagyon nagyon szeretem. Persze ezek a tésztakarikák hagynak némi kívánnivalót maguk után, de néha sikerül egészen jókat kifogni. (mondjuk vannak olyan ételek, amelyek csak spórolósan jók, ilyen az általános iskolai menzán készített paradicsom leves, amit otthon sosem ettem meg, mert más íze volt, persze mert otthon tényleg paradicsomból volt, nem konzervpüréből) Na de térjünk vissza a perechez.
Szóval, ideje volt itthon is kipróbálni, hogy én milyet is tudok összehozni a saját, két kezemmel. Találtam egy régi receptet, ami így szól:


Hozzávalók(3 nagy perec lesz belőle, vagy több kisebb :)  )

fél kg liszt, fél kocka élesztő (2,5 dkg) 1 evőkanál só, 2 dl víz, kevés tej és cukor az élesztő felfuttatásához
A lisztet és a kissé megolvasztott vajat egy nagy tálba teszem. Egy bögrében kevés tejet melegítek, teszek bele 2 teáskanál cukrot, és az élesztőt felfuttatom benne.
Majd az élesztős tejet hozzáadom a liszthez, és alaposan összekeverjük, bedagasztjuk. Közben néha adok hozzá a vízből. (nekem nem kellett az összes víz)
Letakarjuk, és meleg helyen a duplájára kelesztjük. (kb. 35-40 perc)
Közben elkészítjük a sós pöttyöknek valót. 1 evőkanál sót és 3 evőkanál lisztet összekeverünk, és nagyon óvatosan kevés vizet adunk hozzá. Alaposan összedolgozzuk. Vigyázzunk vele, inkább többször kevesebb vizet adagoljunk. Ne legyen túl sűrű, és híg sem. :) Majd rá fogjuk pöttyözni a tésztára.
Ha megkelt a tészta, akkor elvileg 3 felé vesszük és egyenként hosszú rudakat sodrunk, amikből aztán perecet formázunk.
Kicsit vissza kellett hajtanom, hogy látszódjon a képen. :) Az első perec után úgy döntöttem, hogy a maradék két rész tésztát, még tovább osztom, mert nekem kicsit nagy lett az első darab. De persze ízlés kérdése.
Ezért lettek ilyen felemás méretűek. 200°C-on 15-20 percig sütjük. Félidőben, 8 perc körül, amikor már a tészta megkeményedett, kivesszük, és a sós lisztes masszából pöttyözünk, kenünk rá.
Majd visszatesszük a sütőbe. Még melegében gyorsan megkóstoltam, hát nagyon finom lett. Akár önmagában, vagy egy kis vajjal, vagy vajkrémmel tökéletes vacsora, vagy reggeli.
Jó étvágyat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése