2011. február 19., szombat

Kinder pingui

Ki ne ismerné a Kinder-nek ezt a hűtőpultban kapható, csokis, tejszínes és éppen megfelelően édes kis desszertjét. Egyszerűen imádom, simán be tudnék falni belőle egy kosárnyit is egyszerre...ehhez azonban elég húzós ára van. Sokszor kacérkodtam már a gondolattal, hogy itthon el kellene készítenem, de a megfelelő recept híján mindig elmaradt.
Egy szülinap éppen jó alkalmat adott erre, hát utánajártam kicsit, és azt hiszem megleltem a tökéletes házi kinder pingui receptjét. Bár csak holnap fogok tudni róla bővebben nyilatkozni, de a krémek, tésztalapok mennyeiek. :)
Aki még nem próbálta, mindenképpen szánjon rá egy kis időt.


Hozzávalók(kb. 38*28 cm-es tepsi)

Tésztához: 6 evőkanál liszt, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál meleg víz, 6 tojás, 2 evőkanál kakaópor, 1 cs. sütőpor

Tejszínes krémhez: 4 dl habtejszín, 1 evőkanál méz (én porcukrot tettem helyettem) 1 teáskanál vanília aroma, 1 cs. zselatin fix
Csokis réteghez: 15 dkg csoki (én vegyesen tettem tej- és étcsokit), 10 dkg margarin, 1 evőkanál víz, 2 evőkanál olaj
Először a tésztát készítjük el, ebből az adagból 2 lapot kell sütni. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját alaposan kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet, sütőport, kakaót, és vizet. Összedolgozzuk, majd a fehérje habot óvatosan beleforgatjuk.
Ezután elfelezzük a tésztát, és 2 lapot sütünk belőle.
Amíg a második lap sül, elkészítjük a tejszínes krémet. A hideg tejszínt tálba öntjük és elkezdjük felverni. Kis idő után hozzátesszük a zselatin fixet, és a porcukrot, aromát, majd keményre verjük. Betesszük a hűtőbe.
Mikor mindkét lap kész, az elsőt visszatesszük a tepsibe. (ennek már hidegnek kell lennie) Rákenjük a tejszín felét.
Újra betesszük a hűtőbe. Közben elkészítjük a csokis réteget. A csokit a vajjal megolvasztjuk (mikróban, vagy gőz fölött) hozzáadjuk a vizet, olajat és egyneműre keverjük. Majd az egészet ráöntjük a tejszínre, és megpróbáljuk nagyjából elsimítani.
Ezt ismét betesszük a hűtőbe, és megvárjuk, amíg eléggé megszilárdul a csokis réteg. Majd rákenjük a tejszín másik felét, és rátesszük a második tészta lapot is.
Ezután az utolsó lépés következik, elkészíteni a csokibevonatot. Ezt mindenki ízlése, vagy jól bevált módszere alapján csinálja, nekem ez a következő: 25 dkg csokoládét gőz fölött megolvasztok 1 evőkanál olajjal, és még melegében ráöntöm a sütire.
Azért ilyen világos a bevonat, mert háromnegyed részben használtam tejcsokit, és csak egynegyed rész étcsokit. (én nem szeretem a keserű csokoládét) Megvárjuk amíg szobahőmérsékletűre hűl csoki a tetején, majd 1 éjszakát pihentetjük a hűtőben.
Majd holnap kiderül, hogyan sikerült, mindenképpen beszámolok róla.

Jó étvágyat hozzá!

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy kipróbáltad! Szerintem fantasztikus süti! Bár a gyerekek meg sem kóstólták, mi és a kollégáim boldogan befaltuk. :)

    VálaszTörlés